Ücsörgök egy sírkő melletti padocskán. Körülöttem rozsdás-arany levelekbe fulladt csend. Olyan sárga minden, mint a kacsamesék Dagobert bácsijának páncéltermében az aranymedence. A mécsestartók üvege szilánkosra töri a fehér fényt, ezer
2082. augusztus Ülök az üres lap felett egy tollal. Nehezen tudom újra írásra fogni a kezem, amit mostanában rendszeres finom, de állhatatos remegés ráz. Örökös fáradtság ül rajtam, mintha a
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
Leeresztem a springfieldet. Hidegen és súlyosan támaszkodik a kezemben. Vadász vagyok, mégis fegyvertelen a megfelelő szavak híján. Hogyan tudnám elmagyarázni, hogy azt játsszák a beleim, mintha egy forgó tengelyre csavarodnának?Valami
Empatikus lény volt, könnyen elérzékenyült, vagy elsírta magát, ha más szomorúságával szembesült. Természeténél fogva kerülte a konfliktusokat. Egyszer olvasott a tükörneuronokról. Úgy érezte, neki is sok jutott. Úgy érezte, ha
Csönd volt az egész szobában. Csak a falióra mutatója kattogott. A levegő nehéz volt és feszültséggel átitatott.Ült a széken és reszketett. Megpróbált a munkájára koncentrálni, de nem tudott. Ólomsúly ült
-Menned kell. – mondta az öreg tölgy, kedves, szelíd hangján.A kislány nem mozdult. Hátát a törzsnek vetve,egyik lábbal zavartan rugdosta a tépőzárat rózsaszín kis cipőjén.-Annyi mindent nem meséltél még el…
