Előttem a zongora, kopottas-feketén,
mellé ülök, szeretgetem,
kicsit kopogok a tetején.
Néhány kósza ritmus mozgatja a kezem.
Már hallom is a dallamot,
becsukom a szemem,
halkan énekelem.
Újra nyitva a fedele,
szinte magától rásimul a kezem,
fekete-fehér tánc kezdődik a billentyűzeten:
…lágy hangzatok, most csak
szolídak, csendesek,
ha túl vad a harmónia, félek felébredek.
Öreg barátom a kottatartó,
nem is olyan vén
jól emlékszik, mit játszottam annakidején:
Barátságosan áll, nem méreget,
hallja, ahogy játszok, és énekelek.
Még rezeg a húr, még tart a pedál,
míg elhal az utolsó hang lehellete,
helyére fészket rak a némaság.
Mégis elégedett vagyok vele:
Egy üres szobában borgőzös keringőt járt velem
egy ritka kérő, a törzsi zene.